Meghívó felkészítő programra 2015.11.26. Soroksári sportcsarnok

By | 2015-11-19

Tisztelettel meghívjuk a TÁMOP-3.1.19-15/1-2015-0001 azonosító számú „Tartalmi-módszertani fejlesztés, valamint pedagógus továbbképzés a mindennapos testnevelés terén” című, a testnevelés területén dolgozó szakemberek munkáját támogató, egész országra kiterjedő kiemelt projekt regionális képzéseinek bemutatóóráival egybekötött fél napos felkészítő programjaira, amely események egyben záróakkordjai is a projektnek. A felkészítőkön a projekt pilot programjában részt vevő iskolák demócsapatai mutatnak be minta-testnevelésórákat.

A bemutató széleskörű tájékoztatást nyújt a program során elsajátított tudás gyakorlati alkalmazásáról, a résztvevő intézmények pedagógusai és az érdeklődő kézilabda szakemberek számára. A kifejlesztett módszertanról szóló elméleti előadásokon, valamint bemutató testnevelési órákon keresztül kívánjuk szemléltetni a projekt során kidolgozott új módszertanok gyakorlati alkalmazását.

Regionális felkészítők időpontjai:              

  • Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok (Veress Endre u. 10.): 2015.11.23., 8:30 -13:30 között
  • Békéscsaba, Csaba Park (Gyulai út 61.): 2015.11.23., 9:00 -14:00 között
  • Debrecen, Főnix Csarnok (Kassai út 28.): 2015.11.23., 8:00 -13:00 között
  • Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok (Stadion út. 8.): 2015.11.25., 11:30 -16:30 között
  • Budapest, Soroksári sportcsarnok (Szentlőrinci út 2.): 2015.11.26., 9:00 -14:00 között
  • Szeged, Szegedi Tudományegyetem JGYPK (Topolya sor 2.): 2015.11.27., 13:00 -18:00 között
  • Szombathely, Haladás Sportcsarnok (Károlyi Gáspár tér 4.): 2015.11.27., 8:30 -13:30 között
  • Kecskemét, Kocsis Pál Szakközépiskola (Szent Imre u. 9.): 2015.11.28., 9:00 -14:00 között
  • Nyíregyháza, Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola (Korányi Frigyes út 15.): 2015.11.29., 10:00 -17:00 között

 Jelentkezés és regisztráció: jelentkezési lap

Tervezett program (az egyes események eltérő időpontokban kezdődnek):

Megnevezés Időtartam
Regisztráció

Büfé

30 perc
Rendezvény megnyitása, köszöntő 10 perc
Új módszer, új tudás a mindennapos testnevelésben

·      Új lehetőségek a mindennapos testnevelés területén – Sportági előkészítés, sportági nyitás

·      Mentorálás új módszere

·      Pedagógia és nevelés a XXI. században

·      IT technológia használata a testnevelésben

·      Filmek, animációk a képzésben

45 perc
A kisgyermek és a labda

Testnevelés óra keretében sportági alapozás

1 – 4. évfolyamon

Bemutató testnevelés óra, haladó csoport

45 perc
Kávészünet 20 perc
A csapatban való játék öröme

Testnevelési óra keretében sportági fejlesztés

5 – 8. évfolyamon

Bemutató testnevelés óra, haladó csoport

45 perc
A komplex feladatok és gyakorlatok a kézilabdázás oktatása során középiskolás korban

9 – 12 évfolyam

Bemutató testnevelés óra, haladó csoport

45 perc
Kérdések, válaszok 30 perc
Ebéd 30 perc