Tagrevízió 2014

Tisztelt Sporttársak! A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége határozattal döntött arról, hogy az MKSZ-ben tagrevízió kerüljön végrehajtásra, tekintettel arra, hogy a tagnyilvántartás ellenőrzése, frissítése hosszú évek óta nem történt meg. Ennek első lépéseként a megyei szövetség nyilvántartását kívánják összevetni az MKSZ nyilvántartásával.  Fentiek értelmében kérjük valamennyi budapesti székhellyel rendelkező sportszervezetet (Sportegyesületek, Sportkörök, DSE-DSK-k, Általános és középiskolai csapatok, főiskolai csapatok, sportvállalkozások) képviselőit, hogy az alábbi adatokat részünkre elektronikus formában az iroda@handballbudapest.hu címre megküldeni… Read More »

PLER-Budapest serdülő csapatába felvételt hírdet

A klubunkban játszók és jelentkezők figyelmébe ajánljuk a Pogány Frigyes Szakközépiskola új sportedzői képzését. A PLER-Budapest és a Pogány Frigyes Szakközépiskola együttműködésének célja, a Pogány Frigyes Szakiskolában a 2014/2015-es tanévtől induló sport ágazatú, szakközépiskolai osztály (továbbiakban sportosztály) keretein belül, a kézilabda élsport magas szintű művelésének megteremtése a PLER-Budapest utánpótlás korú kézilabdázói számára. SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A PLER-Budapest tájékoztatót tart most induló Sportolj és Tanulj! programjáról a középiskolai tanulmányaikat 2014/2015-es tanévben megkezdő kézilabdázó… Read More »

Igazolt sportolók képzési idejének 2014.január 1-től érvényes változása

A 2011. évi CXC. törvény (22. A tanítási év rendje, a tanítási, képzési idő, az egyéb foglalkozások) 27. § 11   (11) Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azokban az osztályokban, amelyekben közismereti oktatás is folyik, azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti vagy szakmai elméleti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelés óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra a) a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben… Read More »

2013-as év legjobb játékvezetői ismét budapestiek

Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége megválasztotta a 2013-as esztendő legjobb kézilabdázóit. Az év játékosai a felnőttek között Görbicz Anita és Nagy László lettek.  Az év játékosai – 2013: Felnőttek: Legjobb férfi játékos: Nagy László (MKB-MVM Veszprém) Legjobb női játékos: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC) Legjobb férfi kapus: Mikler Roland (Pick Szeged) Legjobb női kapus: Kiss Éva (Fehérvár KC) Legjobb férfi védőjátékos: Schuch Timuzsin (MKB-MVM Veszprém) Legjobb női védőjátékos: Tomori Zsuzsanna… Read More »

Budapest felnőtt Bajnokságok tavaszi időpontjai

A 2013/2014-es Budapest felnőtt Bajnokságokban résztvevő sportszervezetek letölthetik az őszi eredményeket és a tavaszi kisorsolt mérkőzéseket a megszokott oldalról, vagy a főoldal jobb oldalán található hivatkozásról. Változás a női I.o. bajnokságban, hogy a Convalexius csapata visszalépett így a Kézilabdázás Szabálykönyve Bajnoki Rendszabályai és a BKSZ vonatkozó versenykiírása alapján a csapat összes eddigi eredménye törlésre került, és helyére a 12-es bajnoki táblán a TF II. csapata került besorolásra. Kérjük az érintett… Read More »

Egy arany és egy ezüst

A 2013-as esztendőt a már megszokott időpontban (december 27-29), de új helyszínen (Gödöllő és Mogyoród) zárták a régiók korosztályos válogatottjai. A Pest megyei Kézilabda Szövetség rendezésében lezajlott versenyen a budapesti Adorján János régió válogatottja a fiúk mezőnyében 19:16-os a Badó László régió válogatottja felett aratott győzelmével hódította el az első helyet. A leányok a jobb formában lévő Sterbinszky Amália régió válogatottjától elszenvedett 18:16 arányú vereséggel szerezték meg a torna második… Read More »

NB II. tavaszi időpontok változása

Az MKSZ Versenyalbizottsága és a Játékvezetői Albizottság egyeztetésekor döntést hozott, amelynek értelmében az NB II XV. fordulójának időpontjai módosultak. A döntés értelmében a tavaszi fordulók dátumai a következők: Férfiak:                                                                   Nők: 15. forduló   2014. február 16.   … Read More »

Terembajnokság műsora

A Budapesti Kézilabda Szövetség Versenyalbizottsága elkészítette a sorsolás és a csapatok kéréseinek figyelembe vételével a 2014. évi Teremkézilabda bajnokság műsorát. Csoportonként és összesítve is megtalálható a megfelelő linkre kattintva. 2014. Terembajnokság időrendbeli műsora Férfi „A” csoport Férfi „B” csoport Női „A” csoport Női „B” csoport

BKSZ év végi félfogadás

Tájékoztatjuk a tisztelt sportszervezeteket és partnereinket, hogy az BKSZ-iroda 2013. december 19-én 16.00 órától 2014. január 2-án 14.00 óráig zárva tart. Sürgős esetben a https://www.handballbudapest.eu/kapcsolat/ oldalon tud részünkre üzenetet küldeni, amennyiben megadja telefonos elérhetőségét az illetékes kollégánk visszahívja. Mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Új évet kívánunk! Budapesti Kézilabda Szövetség

MKSZ JAB játékvezetői vizsga és továbbképzés időpontok

Tisztelt Sporttársak! Ezúton tájékoztatunk, hogy az MKSZ JAB az alábbi időpontokban tart játékvezetői vizsgákat és továbbképzéseket: 2014. január 11. Kecskemét ABC keretes játékvezetők 2014. január 18. Veszprém NBII. nyugat, Budapesti játékvezetők és ellenőrök 2014. január 25. Kecskemét NBII. kelet és Pest megyei játékvezetők és ellenőrök 2014. február 8. Gödöllő Nemzetközi játékvezető, ellenőrök MKSZ JAB