Budapest Bajnokságok felelős folytatása – mérkőzések elhalasztása

By | 2020.11.16

A 2020/2021. évi Budapest felnőtt kézilabda bajnokságok (Bp. I. II. III.) felelős folytatása érdekében, betartva a vonatkozó szabályozásokat, a kialakult egészségügyi veszélyhelyzetre és a Koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatosan életbe lépett 484/2020 (XI.10) kormányrendelet alapján a BKSZ Elnöke az alábbiakról döntött:

Mivel a Budapest felnőtt bajnokságok csapataiban túlnyomó részében az egészségük megőrzése érdekében sportoló felnőttek  és a szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek versenyeznek, így számukra is elsődleges egészségük megőrzése.

A Budapesti Kézilabda Szövetség lehetőséget biztosít arra, hogy a csapatok kérhetik egyoldalúan is – ellenfelük beleegyezése nélkül – az őszi kiírt mérkőzésük(eik) halasztását.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben egy csapat nem tud, vagy nem kíván kiállni az adott bajnoki mérkőzésen, akkor új időpont kitűzését kezdeményezheti, melyhez a BKSZ lejátszási határidő kitűzése mellett hozzájárul.

Jelen rendelkezés nem érinti a tavaszi fordulók dátumait ill. mérkőzéseit. Az elhalasztott mérkőzések pótlásának/lejátszásának tervezett legkésőbbi dátuma – az éppen aktuális járványügyi helyzetet figyelembevételével – 2021. február 7.

Az aktuális helyzet alapján – teendők értékelését és meghatározását követően –  az időpont módosításáról  a BKSZ dönt. További következménye nincs a csapatokra nézve, viszont így a találkozók száma a bajnokság végére változatlan maradhat. A bajnokságok jövő tavaszra tervezett játéknapjai és a befejezésének végső időpontja az események alakulása alapján rugalmasan módosulhat, de a legutolsó időpont: 2021. június 30.

A fenti halasztás nem automatikus, azt a csapatnak minden halasztani kívánt már bejelentett mérkőzése feltüntetésével írásban legalább 48 órával a mérkőzést megelőzően kérnie kell az iroda@handballbudapest.hu email címre megküldött levelével, melyet a csapat sportszervezet képviselője kell igazoljon.

A fentiek alapján azoknak a csapatok akik játszani kívánnak nincs teendőjük.

Kérjük felelősen döntve mérlegeljenek, ne automatikusan halasszanak tavaszra minden mérkőzést, amit lehetséges játszanak le az eredeti őszi időpontban!

Minden mérkőzésen az MKSZ Covid-protocol és a BKSZ Elnökének zártkapus mérkőzésekre vonatkozó előírásait maradéktalanul be kell tartani!

Ez a lehetőség kizárólag a nem Covid-protocol alá tartozó esetekre – mérkőzésekre vonatkozik! Covid gyanú, vagy igazolt eset tekintetében továbbra is az eddigi Covid eljárásrend érvényes!