BKSZ 2016/2017. évi Budapest Bajnokságok versenykiírásai

By | 2016.06.14

A Budapesti Kézilabda Szövetség Elnöksége 2016. június 9-i ülésén megtárgyalta és elfogadta a 2016/2017. évi Budapest Bajnokságok (felnőtt, junior, ifjúsági) versenykiírásait.

A BKSZ 2016. évi tagdíja változatlan 30.000,-Ft

A Versenykiírás fontosabb változásai:

  • Nevezni kizárólag elektronikus úton (az NB-s bajnokságokhoz hasonlóan) az MKSZ hivatalos rendszerén keresztül lehet,
  • Valamennyi felnőtt csapat köteles utánpótlás csapatot versenyeztetni,
  • Lehetőség van utánpótlás korú kézilabdázót versenyeztetni – más sportegyesületből – kettős engedéllyel,
  • Eredményjelző berendezés használata kötelező,
  • Bp. felnőtt bajnokságokban versenybíró működik közre,
  • A játékvezetői versenybírói díjak kifizetése központilag történik, a csapatok a díjakat az BKSZ -be kötelesek befizetni az Elnökség döntésének mértékében és ütemezése szerint,

FELNŐTT CSAPATOK:

6.1.10
A Budapest Bajnokságban szereplő összes csapat köteles utánpótlás csapatot (nemenként) nevezni a BKSZ által rendezendő ifjúsági vagy junior bajnokságba, vagy az MKSZ Országos Serdülő, Országos Kiemelt Serdülő vagy az Országos Gyermekbajnokságok valamelyikébe.

6.1.11.
Aki a 2016/2017-es Bajnokságban nem tesz eleget utánpótlás versenyeztetési kötelezettségének, annak csapata:

  • nem juthat fel az Nemzeti Bajnokságba,
  • nevezéssel egyidejűleg 25.000, (huszonötezer) Ft Utánpótlás Nevelési Hozzájárulást köteles befizetni a BKSZ Pénztárába vagy az OTP Banknál vezetett 11705008-20462381 számú számlájára.

6.1.12.
A 2017/2018-as Bajnokságban e szabály alól 
– utánpótlás versenyeztetés – már nem lehet mentességet kapni.

6. 2.
A nevezést a részvételi jogosultságot szerzett sportszervezeteknek 2016. augusztus 4-én 16:00 óráig az MKSZ Központi rendszerébe (www.keziszovetseg.hu) kell benyújtani. Feltöltés 11-es program sportszervezetk saját felülete.

Hozzájárulási díj: 50.000,-Ft
Letét: 40.000,-Ft
Játékengedély díja: 3.500 Ft

12.14.
Játékvezetői, versenybírói díjak kifizetése 

A játékvezetői és a versenybírói díjak kifizetése a Budapesti Kézilabda Szövetség Elnökségének döntése alapján – a Magyar Kézilabda Szövetség Elnökségének döntésével összhangban – központi elszámolás keretében történik. A sportszervezetek a BKSZ Elnökségének határozata alapján kötelesek a kifizetések forrását a kiállított számlák alapján a meghatározott időpontig átutalni a BKSZ OTP Bank Zrt-nél vezetett 11705008-20462381 számú számlájára.  Az egyes sportszervezeteket terhelő összegeket, illetve azok határidőit a BKSZ Elnöksége határozza meg, melyről a sportszervezeteket a weboldalán közzétett hirdetményben és emailben értesíti. Abban az esetben, ha valamely sportszervezet fizetési kötelezettségét határidőben nem teljesíti a Versenykiírás 7.2.4 pont utolsó bekezdése alapján a BKSZ Versenybizottsága a mulasztó sportszervezet bajnokságban való részvételi jogát felfüggeszti.

UTÁNPÓTLÁS (IFJÚSÁGI ÉS JUNIOR) CSAPATOK:

Korosztályok:
Férfiak:

  • junior:  1996. január 1. és 2001. december 31. között született
  • ifjúsági:   1998. január 1. és 2001. december 31. között született

Nők:

  • junior:      1997. január 1. és 2002. december 31. között született
  • ifjúsági:   1999. január 1. és 2002. december 31 között született

Hozzájárulási díj: 50.000,-Ft
Letét: 40.000,-Ft
Játékengedély díja: 2.500 Ft

többi pont a felnőtt bajnoksággal megegyezően.

2016/2017. évi Budapest Bajnokság felnőtt versenykiírása (pdf)

2016/2017, évi Budapest Bajnokság ifjúsági és junior versenykiírása (pdf)

on-line nevezés tájékoztató 2016/2017