Sportsérülések jelentése

By | 2014.09.23

A Budapesti Kézilabda Szövetség a mérkőzéseken történő esetleges sérülésekkel kapcsolatosan az alábbi eljárási rendet vezeti be. A korábbi gyakorlattal ellentétben a kézilabda versenyjegyzőkönyv hátuljára nem írható rá a sérülés. A sérülés dolkumentálására az alábbi nyomtatvány kitöltése és a jegyzőkönyv melletti becsatolása szükséges a biztosító felé.

Javaloljuk minden sportszervezetnél legyen legalább két példány a lenti jegyzőkönyvekből, hogy a játékvezetőkkel – mint a mérkőzés hivatalos személyeivel – az esetleges sérülés után igazoltatni lehessen a sérülés tényét.

Fontos, hogy nem esettanulmánokat, látleleteket kell írni, hiszen nem orvos egyik résztvevő sem, csak a megállapítható tényt, pld. a XY SE ZK játékosa a márkőzés 24 percében a bal kezén megsérül.

BKSZ_JELENTŐLAP_SERULES_2014

BKSZ_JELENTŐLAP_SERULES_2014

Sérülésmentes jó mérkőzséseket kívánunk!