Mocsai Lajos 60 éves

By | 2014.03.10

Március 10-én ünnepli 60. születésnapját a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója. A Budapesti Kézilabda Szövetség is nagy tisztelttel gratulál Mocsai Lajosnak, jó egészséget és sok boldogságot kívánva!

Mocsai Lajos a magyar kézilabdázás történetének legeredményesebb edzője, játékosként 20 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. 1982-ben, 28 évesen edzőként BEK-et nyert a Vasas női csapatával, majd a Bp. Honvéd edzőjeként, 1985-89 között a férfiválogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Vezetésével a férfi nemzeti együttes megszerezte eddigi egyetlen érmét, a csapat 1986-ban világbajnoki ezüstérmes, két évvel később olimpiai 4. helyezet lett. 1989-98 között tíz eredményes esztendőt töltött a világ legerősebb férfi bajnokságában, a német Bundesligában, a Lemgo csapatával KEK-et, a Nettelstedttel két alkalommal City-kupát nyert. 1998-2004 között vezetésével a magyar női válogatott a világ egyik legeredményesebb csapata volt, 1998-ban Eb-bronzérmet, 2000-ben olimpiai ezüstérmet és Európa-bajnokságot nyert, az együttes 2003-ban világbajnoki döntőt játszott. Mocsai Lajos 2005-ben Gummersbachban, majd 2007-ig két szezonon keresztül újra a Vasas női csapatánál edzőködött. 2007-2012 között az MKB Veszprém trénereként dolgozva KEK-et nyert. 2010-ben a magyar férfiválogatott szakvezetője lett, legnagyobb eredménye a londoni olimpián elért 4. helyezés, amely során immár negyedik alkalommal vezette szövetségi kapitányként a magyar válogatottat ötkarikás játékokon. A csapat felejthetetlen, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen győzte le a negyeddöntőben Izland csapatát. Csapataival a magyar bajnokságot hétszer, a Magyar Kupát hat alkalommal nyerte meg. Európai mesteredző, magyar mesteredző, 2002-ben edzői életmű-díjat kapott az Európai Kézilabda Szövetségtől. 2012 óta a Nemzeti Kézilabda Akadémia főigazgatója. A Magyar Kézilabda Szövetség születésnapján szeretettel köszönti Mocsai Lajost!

MOCSAI LAJOS
Született: 1954. március 10., Szeged
Klubjai játékosként: Tisza Volán, TFSE, Vasas, Bp. Spartacus
Edzői karrierjének állomásai: TFSE (férfi), TFSE (női), Vasas (női), Bp. Honvéd (férfi), magyar férfi válogatott szövetségi kapitány, TBV Lemgo (férfi, német), TuS Nettelstedt (férfi, német), magyar női válogatott szövetségi kapitány, VfL Gummersbach (férfi, német), Vasas (női), MKB Veszprém (férfi), magyar férfi válogatott szövetségi kapitány
Eredményei a magyar válogatottakkal:
1985-1989, férfiak: vb-ezüstérmes (1986), olimpiai 4. (1988)
1998-2004, nők: Eb-bronzérmes (1998), vb-5. (1999), olimpiai ezüstérmes (2000), Európa-bajnok (2000), vb-6. (2001), Eb-5. (2002), vb-ezüstérmes (2003), olimpiai 5. (2004)
2010-től, férfiak: vb-7. (2011), Eb-8. (2012), olimpiai 4. (2012), vb-8. (2013), Eb-8. (2014)
Sikerei klubcsapataival: BEK-győztes (1982, Vasas), magyar bajnok (1982, Vasas), Magyar Kupa-győztes (1982, Vasas), magyar bajnok (1983, Bp. Honvéd), Magyar Kupa-győztes (1983, Bp. Honvéd), Német Kupa-győztes (1995, TBV Lemgo), KEK-győztes (1996, TBV Lemgo), City-kupa-győztes (1997, 1998, TuS Nettelstedt), KEK-győztes (2008), magyar bajnok (2008, 2009, 2010, 2011, 2012, MKB Veszprém), Magyar Kupa-győztes (2009, 2010, 2011, 2012, MKB Veszprém)
Díjai, elismerései: Magyar Ifjúsági Díj (1986), mesteredző (1986), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2000), Az év edzője – 3. díj helyezett (2000), Az év edzője – 3. helyezett (2001), Európai mesteredző (2001), az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) életműdíja (2002), Kerezsi Endre-díj (2003), Az év magyar edzője (2009), Fair Play-díj a sportszerűség népszerűsítéséért (2011), Papp László Budapest Sportdíj (2012), Az év magyar szövetségi kapitánya (2012), Bay Béla-díj (2013)

forrás: MKSZ