Elhunyt Dr. Som Ferenc

By | 2021.07.06

Életének 90. esztendejében elhunyt Dr. Som Ferenc, korábbi nagy- és kispályás válogatott, magyar bajnok játékos, sportvezető.

Dr. Som Ferenc a BEAC, az Elektromos, a TF, majd a Ferencváros játékosa volt, utóbbi együttessel 1955-ben bajnoki ezüstérmes lett, 1956-ban bajnokságot nyert (ebben az évben egy óvás miatt újra kellett volna játszani a bajnoki címről döntő Bp. Kinizsi [a Ferencváros akkori neve] és a Vörös Meteor közötti mérkőzést, erre azonban a forradalom miatt nem került sor, és mindkét együttest bajnoknak ítélte a Szövetség – a szerk.). 1958-ban tagja volt a kispályás világbajnokságon 7., 1959-ben pedig a nagypályán vb-7. helyezett csapatnak, kispályán összesen 25 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben 1956-62 között, az 1958-as tornán 33 góljával a magyar csapat legjobb góllövője volt, egyúttal a vb-góllövőlista 3. helyezettjeként zárt. Később a Ferencvárosban dolgozott sportvezetőként, edzőként, a labdarúgó-szakosztály vezetőjeként, 1971-74 között a klub elnökhelyetteseként. Részt vett a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) újbóli megalakításában, amelynek 2003-ig szakmai alelnöke volt. 1993 és 2003 között mintegy 12 alkalommal volt a magyar csapat vezetője a téli és nyári Universiadékon.

Dr. Som Ferenc temetéséről később intézkednek, emlékét megőrizzük.

Forrás: MKSZ