Elhunyt Andorka Sándor

By | 2021.03.26

Életének 76. évében elhunyt Andorka Sándor, a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetője és sportdiplomatája, az MKSZ Nemzetközi Bizottságának egykori elnöke, nemzetközi játékvezető, az Európai- és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség játékvezetésért felelős testületének korábbi tagja. Andorka Sándort a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti, emlékét megőrizzük.

Tiszteletére a hétvégi valamennyi kézilabdamérkőzésen egy perces gyászszünettel és főhajtással emlékezzünk Andorka Sándorra!

Andorka Sándor három sportágban is, röplabdában, labdarúgásban és kézilabdában egyaránt NB-s szinten működött közre játékvezetőként, de az igazán nagy sikereket kézilabdában érte el. A Schóber Ottóval alkotott legendás párosuk 1981-től idehaza, 1983-tól nemzetközi színtéren szerzett komoly hírnevet. Kettősük az évek során közel 450 NB I-es mérkőzést, 10 Magyar Kupa-döntőt, 297 nemzetközi találkozót dirigálhatott, beleértve “A” és alacsonyabb kategóriás női, férfi felnőtt és korosztályos világbajnokságot, illetve a barcelonai előolimpiát is.

Az aktív játékvezetést követően sem szakadt el a kézilabdázástól, 2002 és 2012 között az Európai Kézilabda Szövetség Versenybizottságának tagjaként a játékvezetésért felelt, egyúttal az IHF játékvezetői testületének tagja volt, majd az EHF Versenybizottságában a klubversenyeket felügyelte, emellett az IHF lektoraként is tevékenykedett. Aktívan részt vett a játékvezetők képzésében, delegátusként pedig rendszeresen jelen volt az európai kupamérkőzéseken, továbbá két olimpián, nyolc felnőtt vb-n, tizennégy Eb-n, valamint több EHF-kupa és BL-döntőn is.

Az utóbbi években a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Bizottságának elnökeként, a válogatottak csapatvezetőjeként sokat dolgozott a magyar kézilabdázás sportdiplomáciai sikereiért a világversenyeken és a mindennapokban egyaránt, csakúgy, mint korábbi nemzetközi megbízatásai során.

2011-ben megkapta az EHF Special Award-kitüntetést, az európai szövetségtől, a Magyar Kézilabda Szövetség 2020-ban legmagasabb kitüntetését, a Török Bódog Életműdíjat adományozta neki.

“Nehéz megszólalni, hiszen óriási veszteség érte a magyar kézilabdázást, de az egész magyar sportot, ezt jól tudják azok, akik ismerték Sanyit. Akik pedig ismerték, mindannyian szerették is, ebben biztos vagyok”  hangsúlyozta Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára. Óriási szerepe volt számos, az elmúlt évtizedekben a háttérben elért magyar sikerben, ezek közül is kiemelkedik, hogy elnyertük a 2022-es férfi Európa-bajnokság rendezési jogát két és fél évvel ezelőtt Glasgowban, de rengeteget köszönhetnek neki a magyar klubok és játékvezetők is, mindenkinek a mentora volt, aki a nemzetközi kézilabdaéletben bármilyen szerepet játszott Magyarország részéről, rengeteget tanultunk tőle, pár napja is még felajánlotta segítségét a közelgő EHF-kongresszus kapcsán. Betölthetetlen űrt hagyott maga után, de a sportág szereplőinek lelkében örökre itt marad velünk.

“Mély megdöbbenéssel és megrendüléssel hallottam a hírt, hiszen Andorka Sándor minden magyar kézilabda-játékvezető számára irányadó volt, szakmailag és emberileg is, és sportdiplomataként az én játékvezetői pályafutásomat, valamint sok kollégámét is végig kísérte, határtalan segítőkészséggel, így nehéz most megszólalni – mondta el Herczeg Péter, az MKSZ Játékvezetői Albizottságának elnöke. – Minden utánpótlás- és felnőtt világversenyen ott volt, ahol járhattam, fantasztikus hátteret adott nekünk, és a Játékvezetői Albizottság munkájában is rengeteget segített, szakmai és vezetői, sportdiplomáciai tapasztalatával egyaránt. Halála óriási veszteség, számomra emberileg, és a magyar kézilabda játékvezetői szakma számára is. Őszinte részvétem családjának is. Nyugodj békében, Sanyi!”

Forrás: MKSZ