COVID-19 pozitív esetek jelentési kötelezettsége

By | 2020.09.10

Tisztelt Sporttársak, Tisztelt Sportszervezetek!

Az Országos Sportegészségügyi Intézet közzétette a csatolt állásfoglalását az élsport egészségügyi prevenciós lehetőségeire vonatkozóan, amelynek tartalmáról az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket, valamint felhívjuk figyelmüket az Emberi Erőforrások Minisztériuma által is előírt teendőkre, együttműködésüket kérve. 

Fontos szót ejteni a következőkről, ezért idézzük az állásfoglalásból:

„a 170/2020. (IV. 30.) számú Kormányrendelet értelmében Magyarország egész területén a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel megengedett. A második hullám azonban elkezdődött. Mindannyian tehetünk annak érdekében, hogy ne kényszerüljünk még egyszer a tavaszi leálláshoz hasonlóra. A legfontosabb, hogy aki a legkisebb kockázatát, esélyét is látja annak, hogy megfertőződhetett, teszteljen, és a teszteredmények kézhezvételéig önkéntes karanténba vonuljon. Józan önmérséklettel csökkenthetjük a kockázatot.”

Mellékletben küldjük a komplex állapotfelmérő és kockázatelemző kérdőívet (OSE – COVID-19_Checklist.pdf), amelyet lehetőség szerint minden edzésperiódus, verseny vagy meccs előtt töltsön ki minden résztvevő! Ennek a kérdőívnek az a célja, hogy hamarabb felismerésre kerüljenek azok, akik lehetségesen fertőzöttek. Az OSEI-től kapott információk alapján ez a kérdőív nagyban hozzásegít a megelőzéshez.  

Továbbra is kérjük, hogy KOROSZTÁLYTÓL ÉS VÁLOGATOTTI KERETTAGSÁGTÓL FÜGGETLENÜL az esetleges pozitív COVID-19 teszteredményeket haladéktalanul jelentsék a covid19@mksz.hu email címre, annak érdekében, hogy ezt továbbíthassuk az OSEI felé. Kérjük, hogy csatolják a teszteléskor a tesztelő hely számára kitöltött kérdőívet (amennyiben készült), és küldjék meg az alábbi adatokat a sportolóra vonatkozóan, amelyhez mellékelünk egy dokumentumot:

  • a sportoló adatait, 
  • a mintavétel dátumát, 
  • a pozitív PCR teszt eredményét 
  • kézhezvételének idejét, 
  • a meghozott intézkedéseket 
  • a lehetséges kontaktokat 14 napra visszamenően

Ezen kötelezettség az MKSZ által közzétett COVID-19 protokollban is szerepel, tehát kérjük, hogy ennek minden esetben tegyenek eleget, annak érdekében, hogy megelőzzük a súlyosabb következményeket.

Nagyon köszönjük a megértésüket és szíves együttműködésüket!